12-15 éves korosztály

Ebben a korban a gyerek már nem kicsi, de még nem is felnőtt. A fiatal ekkor kezdi formálni a saját véleményét, ízlését, a legtöbb fiatal ekkor próbálgatja az önállóságot. Ebben a korban sok a bizonytalanság a gyerekekben, ilyenkor kezdi keresni a helyét a világban. A CISV tábor egy kiváló lehetőség arra, hogy a kamaszodó gyerek megtalálhassa azt a közeget, ami erőt ad számára, és segíti abban, hogy biztonságos közegben gyakorolhassa az önállóságot. 

A 12-15 éves korosztály számára a CISV számos programlehetőséget kínál.

Olvassa el a programokat:

Step Up

A Step Up egy háromhetes nyári tábor, a delegációk 9 országból érkeznek, és általában 4 fősek. Step Up programot két különböző korosztálynak rendeznek (14 illetve 15 éveseknek).

A résztvevők kialakítják saját véleményüket a világról, megismerik egymást és egymás kultúráját, tapasztalatokat szereznek, megtanulják tisztelni mások értékeit, szokásait. A tábor hasonló felépítésű a Village programhoz, de az a jelentős különbség, hogy a Step Up program során több a beleszólási lehetőség, és ezzel együtt nagyobb felelősség is hárul a résztvevőkre a programok szervezését illetően. A tábor fókuszáltan mindig egy előre meghirdetett, fiatalokat érintő téma köré épül, és a programok ennek megfelelően alakulnak.

Szeretné, ha a gyermeke Step Up táborba mehetne? Jelentkezzen itt! 

Youth Meeting

A Youth Meeting egy rövidebb (8 vagy 15 napos) tábor, melyet általában a téli, vagy tavaszi szünetben rendeznek meg. Az egyetlen olyan program, amelyen a 12 éves korosztálytól kezdve felnőtt korig mindenki részt vehet. Ugyanakkor természetesen a tábor programjai mindig egy adott korcsoportnak szólnak. Egy Youth Meeting eseményei minden alkalommal egy téma köré épülnek.

Tematikus találkozók

Ezeken az ifjúsági találkozókon körbejárunk olyan mindenkit érintő problémákat, mint például a demokrácia, kommunikáció, megértés.  A résztvevő gyerekek nemcsak szóban, hanem gyakorlatban is megtapasztalhatják, mennyire fontos a megfelelő, jó kommunikáció, vagy az előrevivő együttműködés. Ugyanakkor minden program szervezésénél a barátság, és a szórakozás a leghangsúlyosabb elem.

A programok jellege attól függően változik, hogy a tábort mely életkornak rendezték. A 12-13 évesek számára rendezett Youth Meeting inkább egy Village-hez hasonlít, míg az idősebbek nagyobb mértékben járulnak hozzá a programok szervezéséhez.  A 16 év alattiak minden esetben felnőtt vezetése alatt vehetnek csak részt a programon A programok általában szorosan kapcsolódnak a tábor témája köré.

Több információt itt kérdezhet meg: youthmeeting [at] hu.cisv.org

Szeretné, ha a gyermeke Youth Meeting táborba mehetne? Jelentkezzen itt! 

Interchange

Az Interchange egy kétirányú, két ország közötti családi csereprogram 12-15 évesek számára, 14 illetve 28 napos időtartammal. Három fontos összetevője van: résztvevők, családjaik, és a vezetők. Ők hárman gondoskodnak a programok megszervezéséről.

Családban és közösségben

Az első Interchange programra 1961-ben került sor. Az Interchange lehetővé teszi a résztvevő gyerekek számára, hogy az adott ország kultúráját mélyebben megismerjék azáltal, hogy egy család életébe bekapcsolódnak. De természetesen nemcsak a családi élet, hanem csoportos tevékenységek is fontos részét képezik a programnak.

A résztvevők a fogadó családoknál lakva, első kézből nyert információt szereznek az adott ország mindennapi életéről, szokásairól és természetesen az adott környék nevezetességeiről. A fogadó partner jellemzően hasonló érdeklődési körű, így a viszontfogadásnál már mint barátok találkoznak újra a gyerekek. A program lehet egyéves (kétszer 2 hét, egy év alatt) vagy kétéves (kétszer 4 hét, két egymást követő évben). Egy delegáció általában 5-5 fiúból és lányból, egy junior vezetőből és egy felnőtt vezetőből áll.

Interchange programot három korosztály számára rendeznek: 12-13, 13-14, és 14-15 éveseknek.

Több információt itt kérdezhet meg: interchange [at] hu.cisv.org

Szeretné, ha a gyermeke Interchange programon venne részt? Jelentkezzen itt!

Csatlakozz a CISV-hez

Legyél Te is CISV tag
Szerezz barátokat a
világ minden tájáról!

Csatlakozz a JB-hez!

Légy Te is szervező!
A Junior Branch tagok maguk
szervezik a programokat.

Jelentkezz Leadernek!

Szeretnél Te is vezető lenni?
Tudj meg mindent a jelentkezésről itt.

Legyél Te is Támogatónk!

Te is szívesen állsz egy jó ügy mellé?
Akkor keress minket a cisvhungary [at] gmail.com email címen!